Egy forró nyári délutánon, egy kis indiai faluban, Orissában, a kicsi, Triloki Dash nevü brahmin ül az öreg banyan fa szerteágazó lombkoronája alatt. A tankönyveiben elmélyülve, a csendes árnyékban, mögötte a legfelsőbb jógi, Shíva Istenség falusi temploma zárva a nappali hőségben. A pap elvégezte a reggeli szertartását és a templom estig zárva van.
De a kulcs a kis Trilokinál van, és amikor egy hívő fáradtan, lihegve és porosan délután későn érkezik, reménykedve, hogy megláthatja az Imádott Istenséget, tejet, túrót és gheet hozva, az abhishekek elvégzéséhez, nincsen szíve, hogy elutasítsa a látogatót. Látja a nő csalódottságát, csendben nézi a kétségbeesett próbálkozásait, hogy előkerítsen legalább egy brahmin szerzetest a faluban, aki segítene neki elvégezni a pujat, és a végén amikor elutasítva visszajön, és magában vigasztalanul motyogva leül a templom lépcsőire, Triloki megkérdezi mi a gond. Az asszony új reménnyel fordul hozzá, kérdezi, hogy ő brahmin fiú-e és tudna-e segíteni neki a pujaval. Csintalan ragyogással a fekete csillogó szemében, Triloki igent bólint , és a kezében megjelenik a templom nehéz kulcsa. Pillanat alatt átöltözik narancssárga dhotiba melyet maga mellet tart épp ilyen sürgős esetekre, és elszalad a kő lépcsőhöz. Ügyes ujjaival kinyitja az ajtót, ami tágra nyílik. Amilyen kicsinek és törékenynek tűnik, hősiesen megbirkózik nehéz vödrökkel teli vízzel, hogy Shiva Istennek megadja a szertartási fürdést nagy odaadással és hévvel, ő maga elvégzi az abhisheket, kidíszíti a lingamot virágokkal, odaadja aratit és ajánlja az eksztatikus hívőnek. A nő megáldja őt, könnyes szemekkel, hangos hálát kiáltva anyjának aki ilyen fiút szült.
Az a Triloki Dash most Paramahamsa Prajnanananda, már nem iskolás, jártas minden írásban, már nem ül a faluban fa alatt, három kontinensen keresztül utazik, tanítja a szeretet, igazság és isten evangéliumát. Sok dolog megváltozott, de az egy nem. Még mindig vár és figyel, készenlétben, hogy kinyissa az ajtót a spirituális kincsekhez, hogy egyesüljön az Istenivel. Bármennyire is későn jön az utazó, bármennyire is fáradt is, ha a vágyunk erős és a szándékunk tiszta, ő soha nem utasít minket vissza. Hajlandó megosztani a szeretet titkát, hajlandó kitárni a jóga misztériumait, hajlandó cipelni a bűneink és bánataink összes hatalmas terhét az ő saját törékeny hátán, és lemosni azokat a saját szeretet és együttérzés tisztaságával, díszíti az ösvényünket a jelenléte bölcsességével és szépségével, nagylelkű szívvel ajánlja nekünk megmentés aratiját.
Az iskolás fiú most tanár, tanár aki odaad mindent amije van, aki mindent félretesz csak hogy minket szolgáljon, az ő tanítványait, hogy segítsen nekünk szilárdan menni az Istenhez vezető ösvényen. Ezen a különleges napon, a születése napján, szóljon hangunk, ennek a kisfiúnak, hálát adva Istennek és az ő emberi anyjának Vaidehi Dash-nak aki ilyen gyönyörű fiút szült.
