home_slide_img-kriya-hu

A Kriya jóga tudománya

 

Az elkötelezett tanítvány, aki a Kriya Jóga útját nagy szeretettel és a spirituális fejlődés iránt érzett erős vággyal követi, elérheti az önmegvalósítás állapotát, akár egy létidő alatt is. Ez az erőteljes jóga több, a Bhagavad Gita-ban leírt jóga ág kombinációja, de elsősorban az alábbiakból származik:

 

Egyszerű, könnyen végezhető technika

A Kriya Jóga nem szekta. Az egyszerűen végrehajtható technika nem okoz nehézséget, nem kíván lemondást és megfelel mind a családos emberek, mind a szerzetesek számára. A Karma Jóga alapelveinek megfelelően, a Kriya Jóga azt tanítja, hogy minden cselekedet, kri, végrehajtója a lélek a ya. Ha folyamatosan tudatában vagyunk a bennünk lakó lélek erejének, akkor minden cselekedetünk Isten imádatává, imává alakul. Annak tudatosítása, hogy minden egyes “lélegzetvételt” a lélek veszi az elme uralásához, megszabaduláshoz vezet.

 

A Lelki Fejlődés Tudományos Módszere és az Önmegvalósítás Királyi Útja…

A Kriya Jóga hangsúlyozza a lélegzet és az elme kapcsolatát. A lélegzet befolyásolja az elmét, és az elme is befolyásolja a lélegzetet. Ez a kölcsönös kapcsolat feltárja az elme uralásának a kulcsát: “A légzés kontroll, az önkontroll. A légzés uralása, önmagunk uralása. Légzés nélküli állapot a halhatatlanság állapota.” A samadhi lélegzetmentes állapota, az Abszolút Tudatosság megvalósítását jelenti.

 

Tanár és diák közvetlen kapcsolata

A Kriya Jóga egy csodálatos lehetőség, egy magasabb tudatállapot eléréséhez és az életed átalakításához, ami a test, a lélek, az elme és az intellektus fejlődésén, a lélek tudatosság emelkedésén keresztül valósul meg. Ez egy könnyű és gyors útvonal. A Kriya Jóga technikája mesterről tanítványra, tanárról diákra hagyományozódik.

Nincs írásos dokumentum arról, hogy a Kriya Jóga ősi hagyomány mikor kezdődött. Ezt a spirituális technikát a szentek, látnokok és a bölcsek már időtlen idők óta gyakorolták. A rishik (látnokok) az Upanishad-ban, Shri Krisna a Bhagavad Gita-ban, Maharsi Patanjali a Yoga Sutra-ban és sok más jóga mester gyakorolta és tanította ezt a technikát a századok során. A Kriya Jóga nem egy vallás, hanem egy hatékony eszköz, amelynek segítségével, bármely vallás követője felgyorsíthatja a spirituális fejlődését. Adi Shankara, a Viveka Chadamani-ban három kiváltságot említ meg, ami nagyon ritka ebben a világban: embernek születni, vágyakozni a megszabadulásra, és egy megvalósult mester társaságában tartózkodni.

 

A technika Eredete

A modern időkben, 1861-ben, egy leírhatatlan és misztikus mester, Mahavatar Babaji újra visszaadta a Kriya technikát az emberiségnek, az Ő arra érdemes tanítványán, Shri Shymacharan Lahirin keresztül, aki egy tisztességes családapa volt. Lahiri Mahasaya nagy népszerűségnek örvendett, sok megvalósult tanítványa volt. Közülük a legismertebb a mind a keleti és mind a nyugati szent iratokban is jártas Swami Shriyukteshwar Giri, aki elérte a megvalósulás legmagasabb fokát, illetve a családos Shrimat Bhupendranath Sanyal Mahasaya jógi, aki a Bhagavad Gita-nak, a Kriya Jóga fényében történő metafórikus értelmezéséről lett híres. Swami Shriyukteshwar tanítványai között volt Paramahamsa Yogananda, aki Az egy jógi önéletrajza című könyv szerzője, és Swami Satyananda Giri, aki 1971-ig volt a Karar Ashram vezetője, amelyet 1903-ban Swami Shriyukteshwar alapított. Paramahamsa Hariharananda, aki 1971-től volt a Karar Ashram, és az általa alapított, Nemzetközi Kriya Jóga Szervezetek vezetője, szintén Swami Shriyukteshwar közvetlen tanítványa volt. Paramahamsa Yogananda és Paramahamsa Hariharananda mindketten elérték az Isten-megvalósítás állapotát, és hozzájárultak a Kriya Jóga tanításainak terjesztéséhez, szerte a világban.

A földi testének elhagyásáig, 2002. December 3-ig, 95 éves korában (1907-2002), Paramahamsa Hariharananda minden egyes tanítványa spirituális fejlődését szemmel kísérte. Több ezer tanítványa és diákja szólította őt “Baba”-nak, akinek isteni szeretete, együttérzése a mai napig felülmúlhatatlan maradt.

Jelenleg, Paramahamsa Hariharananda utódja és megvalósult tanítványa, Paramahamsa Prajnanananda, aki különleges spirituális mester, szerető tanár, számos könyv szerzője, kiváló előadó, utazik a világban és képviseli a Kriya tanításokat. Gondoskodó irányítása alatt a Kriya Jóga nemzetközi szervezetei tovább virágoznak, szerzetesekkel, jógacsárikkal és tanítványokkal együtt.

 

Hogyan kezdjünk neki?

Világszerte, a Kriya Jóga ashramokban és központokban a vezetett meditációk nyitottak mindazok számára, akik egy felhatalmazott tanító által kaptak beavatást. Bevezető előadások és beavatási szertartások rendszeresen kerülnek megrendezésre.

Örülünk a lehetőségnek, ha a Kriya gyakorlásodban bármilyen úton tudunk segíteni. Ha szeretnél többet tudni a Kriya Jógáról, kérlek nézd meg a hozzád legközelebbi ashramok és központok listáját, és hívd közvetlenül a kapcsolattartó személyt!

 

Megosztom és ajánlom ezt az oldalt: