Nyitókép

Kriya jóga

A Kriya Jóga ősi története titokzatos és elbűvölő. Eredete titokzatos, mert benne különös és egyéni módon keveredik mitológia, történelem, tudomány, és egészen a tudatosság hajnaláig tekint vissza.

Kezdetben egyedül Isten létezett, ám meg akart sokszorozódni, ezért Önmagából kivetítette a világegyetemet, megteremtve ezzel a mayát – a teremtés mindenütt jelenlévő, megtévesztő erejét is. Isten ugyanakkor egy páratlan technikát is adott az emberiségnek, hogy ezt a mayát legyőzze, és fölülkerekedjen rajta. Ha az ember fölismeri saját isteni mivoltát, képes véget vetni a játéknak, avagy a kincskeresésnek, melyet a kezdetek kezdetén a lilával maga Isten indított el. Ezt a technikát a Bhagavad Gíta 9:2 fejezete „rajavidya rajaguhyam”ként, azaz királyi tudományként és titkos királyi technikaként írja le.

A Bhagavad Gíta 4:1 fejezete szerint Isten ezt a technikát először Vivashvannak fedte föl, Vivashvan továbbadta fiának, Manunak, az emberiség tizennégy Manuja, azaz őse közül a hetediknek; őt tekintik a hindu mitológia Noéjának.

Manu ezután továbbadta fiának, Ikshvakunak, az ősi India első királyi dinasztiája megalapítójának. Ettől kezdve a technika apáról fiúra szállt, metaforikus értelemben azonban közvetlen szóbeli átadás révén: mesterről tanítványra. A Bhagavad Gíta 4:2 fejezete azt is elmagyarázza, hogy a technikát hogyan vitte tovább egy hosszú rajarshi (királyi látó) láncolat. Az emberiség különböző korszakainak hatására azonban, amely a spirituális értékek fokozatos csökkenését és az anyagiak iránt erősödő hajszát vonta maga után – ez a technika több ízben is elveszett, majd számos alkalommal újra és újra napvilágra került. Isten mindig is azt ígérte, hogy az emberiség történelmének különböző kritikus időszakaiban – ha a dharma drámai hanyatlásnak indul – újból testet ölt, hogy helyreállítsa a királyi ösvényt, amely az embert újra egyesíti az istenivel. A történetírás szerint is a buddhizmus egyszer csak felbukkant, aztán szinte eltűnt, majd Adi Shankara visszaállította az ősi hinduizmust. Beszél arról is, hogy egy adott időben hogyan inkarnálódott Bhagavan Krishna, Isten nagy avatára, hogy megmentse az elveszett igazságot. Ő elevenítette fel újra ezt az ősi jógatechnikát (Bhagavad Gíta 4:3). Krishna Úr megtanította rá Arjunát és számos más tanítványt is, de az idők feltartóztathatatlan árama ezt a titkos királyi technikát ismételten elmosta.

A Kriya Jóga újkori története 1861-ben kezdődött Észak-India egy hegyi barlangjában, és a mestervonal spirituális erejének és kegyelmének köszönhetően a mai napig tart, Indiában és Nyugaton egyaránt. Létrejött a Kriya Jóga család, amely – mondhatni – az egész emberiséget magába foglaló közösség.

(Részlet Paramahamsa Prajnananda: A Kriya Jóga mestervonal című könyvből)