Az Elszánt Tanár
1992-ben Paramahamsa Hariharananda meghatalmazta Triloki Dash-t, hogy őszinte keresőket avasson be a Kriya Jógába. Szintén utasította őt, hogy utazzon és tartson órákat a Kriya Jógáról Orissa különböző részein és Bengálban. Azután 1993-ban a nagyszerű mestere áldásával, Brachmachari Triloki Cuttack szélén alapított ashramot, melyet a mestere szentelt fel a látogatása során.
Gurudev Hariharanandaji 1994-ben Európába hívta őt át, hogy csatlakozzon hozzá és tanítson ott Kriya Jógát. Azután 1995-ben egy rövid Indiai látogatás során, Brahmachari Triloki Dash- t Paramahamsa Hariharananda sannyasi-vá, szerzetessé avatta. Ekkor megkapta a Swami Prajnanananda Giri nevet. Gurudév utasításra a következő napon el kellet utaznia Európába, USA-ba, és más országokba, hogy tanítson Kriya Jógát a nyilvános előadásokon, szemináriumokon, elvonulásokon és meditációs órákon. Mielőtt Triloki Dash szerzetes lett, Paramahamsa Hariharananda jóval előre megjósolt: „Bármit is elkezdek, neki kell befejeznie.”
Három évvel azután, Paramahamsa Prajnanananda megkapta a Paramahamsa titulust, a legmagasabb címet, amit azok a szerzetesek és szentek kaphatnak meg akik elérik az Isten- megvalósulás csúcsát. Ezt a címet mesterétől, 1998. Augusztus 10-én a születésnapján kapta meg.
Jézus Krisztus
Mahavatar Babaji Maharaj
Lahiri Mahasaya
Swami Shriyukteshwar Giri
Shrimat Bhupendranath Sanyal Mahasaya
Paramahamsa Yogananda
Swami Satyananda Giri
Paramahamsa Hariharananda
Paramahamsa Prajnanananda
Mindig mosolyogj! - HANGOSKÖNYV
1990 Ft
Az otthonod az Ashramod
1000 Ft
Yogananda füzet
300 Ft
Shri Gurudev útmutatása
700 Ft
Megszabadulás az ítélkező magatartástól
700 Ft
Amit Shri Gurudev tanított nekem
700 Ft
Még ez is elmúlik
700 Ft