Paramahamsa Yogananda

 

Lahiri Mahasaya jóslata beteljesült, amikor megszületett Mukunda Lal Ghosh, Gyana Prabha és Bhagabati Charan Ghosh gyermeke, 1893. január 5-én. Mukundát később szerte a világon prófétaként fogják imádni, mint Paramahamsa Yoganandát. Mukunda oltatlan spirituális szomja és hamisítatlan Isten szeretete, már kora gyerekkorában annyira elragadta őt, hogy leveleket postázott Istennek a menyekbe, őszintén várva az Ő válaszára. Kegyes szülei szent gondoskodása által, a szellemi szikra egyre csak nőtt benne napról napra, míg nem egy ragyogóan csillogó fénnyé vált.


Az erős és hajlíthatatlan akaraterő, dinamikus személyisége, istenszeretete, és magas spirituális tapasztalata, lehetővé tette, hogy irányító fénnyé váljon sok millió ember számára Nyugaton, megmutatva a Kriya jóga ösvényét számukra. Isteni küldetését bizonyítja, Swami Vivekananda jóslata: „Én lefektettem a spiritualitás alapjait, de utánam mahayogi fog jönni, aki majd megtanít benneteket hogyan valósítsátok meg Istent a jóga által”.


Yoganandaji nyelvhasználata mint beszédeiben, mint írásaiban annyira energetikus volt, hogy emberek könnyen tudták észlelni benne a guruk és Isten csodálatos, természetfeletti játékát. Swami Vivekananda tisztaságát, Shankaracharya bölcsességét és Chaitanya szeretetét ötvözte.


Egy és fél évtized fáradhatatlan spirituális munka után az USA-ban, Yoganandaji visszajött Indiába 1935-ben, a szerető Gurudev kimondhatatlan örömére. Tartózkodása alatt sok nagy személy, mint Ramana Maharshi, Anandamoyee Ma, Kashimoni Devi, a Shyamacharan szent felesége és Mahatma Gandhi is kapcsolatba léptek vele. Megértve a Kriya jóga fontosságát és egyetemességét, mint tudományos alapját minden vallásnak, Mahatma Gandhi és tanítványai 1935-ben a Wardha Ashram-ban megkapták tőle a Kriya beavatást. Kalkuttai tartózkodása alatt, Paramahamsa Hariharananada megkapta tőle a második Kriya beavatását. Ez idő alatt Mestere, Shriyukteshwarji megadta neki paramahamsa nevet, ami a legmagasabb szerzetesi cím.

Amikor Yoganandaji a Kumbhala Melan volt, többször kapott sürgős hívást az ő Gurudevétől, hogy egyből mennyjen vissza Puri-ba. Sajnos, Paramahamsa Yogananda Puriba utazását, a Karar Ashram megalapításának napjára, március 22–re, a Tavaszi napéjegyenlőségre tűzte ki. A Puri-ba való utazás késleltetése azzal végződött, hogy nem volt jelen az ő imádott Mesterének halálakor, március 9-én. Nagyon nehéz leírni egy megvalósult jógi gyászát, aki elveszíti az ő Mesterének fizikális társaságát és vezetését. A misztikus és csodálatos találkozás a szerető Gurudevével pár nappal később történt a Regent szállodában, Mumbai-ban, azon az estén, amikor Yogananda visszautazott nyugatra. Shriyukteshwarji materializálódott Yogananda előtt és izgalmas beszámolót adott az utazásáról hiranyloka-ba.


Yogananda élete tele volt csodálatos, monumentális és korszakalkotó eseményekkel. 1951 október 6-án így írt Paramahamsa Hariharananda-nak:  „Az életem tevékenysége forgószél és küzdelem a munkával.” Tehetséges szónok és énekes, elárasztotta milliók szívét az isteni szeretet vizével. A megjelent könyvei mint Egy Jógi Önéletrajza, Suttogás a Végtelenből, Isteni Románc és Vallás Tudománya, mind ragyogó bizonyssága az ő határtalan éleselméjűségnek, tanultságának és tapasztalatának az Önvalóval. 1952. március 7-én díszvacsorát adtak Binay R. Sen számára, a volt Indiai nagykövetnek az USA-ban, amikor Yoganandaji a beszéde közepén, áldott mosollyal, mindenki ámulatára elérte a mahasamadhi-t, és a lenyűgöző csendből elkezdtek diadaléneket énekelni India örök dicsőségére: ”Ahol Gangesz, erdők, Himalája barlangjai és emberek Istenről álmodnak; Én megszentelt vagyok, a testem megérintette azt a gyepet.”


A titokzatos esemény, hogy a fizikai teste még húsz nap után is romlatlan maradt, elrejtőzve az örök nyugalomban a legkisebb szikrányi bizonyíték nélkül a bomlásnak, ez egyben ösztönöz minket, hogy megtapasztaljuk a halhatatlanság állapotát.

 

Jézus Krisztus
Mahavatar Babaji Maharaj
Lahiri Mahasaya
Swami Shriyukteshwar Giri

Shrimat Bhupendranath Sanyal Mahasaya
Swami Satyananda Giri
Paramahamsa Hariharananda
Paramahamsa Prajnanananda

 

Design és testreszabás: Schweickhardt Zsuzsa és Sáfrány Zsuzsa

Tartalom: Magyar Kriya Jóga Egyesület

Sablonalap: Joomlage.com